Foundation and peakEdit
1908-ban a munkás Zacharias Lewala talált egy gyémántot, miközben ezen a területen dolgozott, és megmutatta felettesének, August Stauch német vasúti felügyelőnek. Felismerve, hogy a terület gyémántokban gazdag, a német bányászok megkezdték a letelepedést, és nem sokkal később a német birodalom nagy területet “Sperrgebiet” – nek nyilvánított, kezdve a gyémántmező kiaknázását.
az első gyémántbányászok hatalmas gazdagságától hajtva a lakosok egy német város építészeti stílusában építették fel a falut, felszereléssel és intézményekkel, beleértve a kórházat, a bálteremet, az erőművet, az iskolát, a skittle-sikátort, a színházat és a sportcsarnokot, a kaszinót, a jéggyárat és a déli félteke első röntgenállomását, valamint Afrika első villamosát. Vasúti összeköttetése volt az L-vel.
DeclineEdit
a város hanyatlásnak indult a második világháború alatt, amikor a gyémántmező lassan kezdett kimerülni. Az 1950-es évek elejére a terület súlyos hanyatlásban volt. A város évtizedekkel korábbi pusztulását felgyorsítva 1928-ban felfedezték a valaha ismert leggazdagabb gyémánthordozó lerakódásokat, a kolmanskoptól 270 km-re délre fekvő tengerparti teraszokon, az Orange folyó közelében. A város lakói közül sokan csatlakoztak a déli rohanáshoz, otthonaikat és javaikat hátrahagyva. Az új gyémántlelet csupán a strandok felderítését igényelte, szemben a nehezebb bányászattal. A várost végül 1956-ban hagyták el. A sivatag geológiai erői azt jelentik, hogy a turisták most térdig érő homokban sétálnak át a házakon. Kolmanskop népszerű a fotósok körében, mivel a sivatagi homok visszanyeri ezt az egykor virágzó várost, és a száraz éghajlat megőrzi a hagyományos Edward-építészetet a környéken. A Namíb-sivatag korlátozott területén (Sperrgebiet) való elhelyezkedése miatt a turistáknak engedélyre van szükségük a városba való belépéshez.
