ketogén Arány
a ketogén arány a zsír és a szénhidrát plusz fehérje grammjának aránya. A magasabb arányok nagyobb fokú ketózist eredményeznek. Hagyományosan a KD-t specifikus arányok alapján számították ki, a beteg életkora alapján. A csecsemőket és a tizenéveseket általában 3:1 arányban kezdték, a többi gyermeket pedig 4:1 arányban. Az étrendi arányt úgy módosították, hogy a vizelet ketonjai a közepes-magas tartományban maradjanak (80-160 mg/dL). Míg a magasabb arányok jobb rohamkontrollt eredményezhetnek, az étrend rosszabb tolerálhatóságát is eredményezhetik (Nylen et al. 2005).
a KD világméretű használatának felmérése kimutatta, hogy az indiai és ázsiai központok alacsonyabb arányokat használnak jó sikerrel (Kossoff and McGrogan JR, 2005). Továbbá, az étrend “újabb” variációi, mint például a módosított Atkins-diéta és az alacsony glikémiás indexű étrend szignifikánsan alacsonyabb arányokkal rendelkeznek, mégis hasonló hatékonysággal rendelkeznek, mint a hagyományos étrend (Kossoff et al. 2003, Pfeifer és Thiele, 2005).
tanulmányok értékelték a magasabb ketogén arány és a jobb rohamkontroll közötti összefüggést. Állatokban a magasabb arányok korrelálnak a nagyobb hatékonysággal. Bough táplált csoportok patkányok KDs arányok változó 1:1 9: 1 (Bough et al. 2000). Minden étrend kalória-korlátozott körülbelül 90% – a a normál napi szükséglet. Az állatokat a P37-től a P57-58-ig tartó étrenden tartották, amikor a pentilénetetrazol (PTZ) által kiváltott rohamokra való hajlam meghatározására irányuló vizsgálatokat végeztek. A testsúlynövekedést és a ketózis fokát minden csoportban értékelték. A magasabb arányok szignifikánsan korreláltak a gyengébb súlygyarapodással és a magasabb átlagos B-hidroxi-butirátszintekkel (p<0, 05 mindkettőnél). A hatásosság szignifikánsan nagyobb volt a 6:1 arányt meghaladó étrenddel táplált állatoknál, mint a 4:1 vagy 5:1 arányú (p=0,009 és p=0,02) etetetteknél, amit a görcsrohamokkal szembeni nagyobb rezisztencia bizonyít.
a Seo a 3:1 és 4:1 arányú étrend hatékonyságát és tolerálhatóságát hasonlította össze 76 kezelhetetlen epilepsziában szenvedő gyermeknél (Seo et al. 2007). A csoportok hasonlóak voltak az életkor, a nem és a görcsrohamok gyakorisága tekintetében, de a 3: 1-es csoportban több parciális görcsrohamos beteg volt. A hatásosság 4:1 arányban magasabb volt (p<0, 05) – a 3.hónapban 55% volt a 4:1 csoportban, szemben a 31%-kal a 3:1 csoportban rohammentes. A 22 gyermek közül tíz, akik rohammentesek voltak a 4:1 diétán 3 hónaposan, 3:1 arányú diétára váltottak, és mindannyian rohammentesek maradtak. 22 gyermek közül tizenkettő, akik nem voltak rohammentesek a 3:1 diéta 3 hónaposan átállt a 4:1 étrendre; míg 75%-uk a rohamok további csökkenését tapasztalta, egyik sem vált rohammentessé. Érdekes módon nem találtak szignifikáns különbséget a ketonszintekben a 4:1 és a 3:1 csoportok között. Ami a tolerálhatóságot illeti, a gyermekek szignifikánsan kevesebb gastrointestinalis intoleranciát tapasztaltak a 3:1-nél a 4:1 arányhoz képest (p<0,05), bár a fenntartási arányokban nem volt szignifikáns különbség a csoportok között. A szerzők magasabb arányú étrend indítását javasolták, valamint az arány csökkentését azoknál, akiknél jelentős gastrointestinalis intolerancia áll fenn.
a módosított Atkins diéta nem korlátozza a fehérjéket, a kalóriákat vagy a folyadékokat, és lehetőség lehet azoknak a betegeknek, akik nem tolerálják a szigorúbb hagyományos KD-t. Húsz 3-8 éves gyermeket prospektív módon kezeltek hat hónapig ezzel a diétával (Kossoff et al. 2006). A szénhidrátokat kezdetben napi 10 grammra korlátozták, a zsírokat pedig ösztönözték. Hat hónap elteltével 80% – uk diétázott, 65% – uk >50% – os, 35% – uk pedig több mint 90% – os rohamcsökkenést tapasztalt. Ezek az eredmények összehasonlíthatók voltak a hagyományos KD nagy prospektív vizsgálatával, amelyben 51% – UK >50% – kal, 32% – uk pedig 90% – nál nagyobb mértékben csökkentette a rohamokat (Freeman et al. 1998). A módosított Atkins-diéta minden gyermeke mérsékelt ketózist ért el a diéta megkezdését követő 4 napon belül. Míg csak 29% – uk tartotta fenn a nagy ketózist hosszú távon, 80% – uk, akik elvesztették a nagy vizelet ketózist, nem veszítették el a rohamkontrollt, ami arra utal, hogy a ketózis mértéke kevésbé fontos lehet, mint azt korábban gondolták.
míg a módosított Atkins-diéta ugyanolyan hatékonynak tűnik, mint a hagyományos KD, az ideális kiindulási szénhidrát-határ nem volt ismert. Kossoff randomizált, keresztezett összehasonlítást végzett a napi szénhidrát-határértékekről 20 gyermeknél (randomizált 10 vagy 20 gramm/nap) (Kossoff et al. 2007). Három hónap múlva a 60 gramm 10% – a, szemben a 10 gramm csoport csak 10% – ával, a rohamok 50% – nál nagyobb csökkenését érte el (P=0, 03). A ketonszintek és a ketogén arányok nem voltak szignifikánsan magasabbak a 10 grammos csoportban,és a hatékonyságot sem jósolták meg. Tizenhat gyermek 3 hónaposan lépett át az ellenkező karra-82% – uk nem tapasztalt változást a rohamok gyakoriságában. Összességében a többség (82%) úgy érezte, hogy a 20 grammos étrend elviselhetőbb. Összefoglalva, úgy tűnt, hogy a nagyobb szénhidrát-korlátozás Korán javítja a hatékonyságot, azonban a szénhidrátok három hónapon belül liberalizálhatók a rohamok súlyosbodása nélkül.
a KD még kevésbé korlátozó formáját, az alacsony glikémiás indexű kezelést (LGIT) 20 refrakter epilepsziában szenvedő betegnél alkalmazták (Pfeifer and Thiele, 2005). Megengedettek azok a szénhidrátok, amelyek glikémiás indexe <50, a glükózhoz viszonyítva, és a teljes szénhidrát napi 40-60 grammra korlátozódott. Tizenegy beteget kezdtek de novo-val, akik közül nyolc (73%) tapasztalta a rohamok több mint 50% – os csökkenését, 4 (36%) elérte a rohammentességet. Kilenc beteget váltottak át az LGIT – re, mert nem tudták tolerálni a hagyományos KD-t-csak 2 (22%) tapasztalta a rohamok súlyosbodását.
a fenti munka azt sugallja, hogy sok beteg a rohamkontrollt alacsonyabb ketogén arányokkal éri el, mint a hagyományosan alkalmazott, az étrend jobb tolerálhatóságával. Kisebbségben azonban a magasabb arányok jobb hatékonyságot eredményeznek.
