a térdízület lazasága lágyrész sérülésből, például ínszalag szakadásból vagy genetikai tényezőkből, például ízületi hipermobilitási Szindrómából és az Ehlers–Danlos szindróma különböző formáiból eredhet. Az alany passzív térdlazaságának elhelyezkedése folyamatos spektrum mentén függ a meglévő struktúrák mechanikai tulajdonságaitól, valamint az ízületi sérülést gyakran követő megnövekedett mozgástól. A spektrum mentén lévő küszöbértéknél a beteg az ízületi instabilitás és az ízületi struktúrák további sérülésének kockázata. Az instabilitás és a lazaság közötti kapcsolatot jobban meg lehet érteni, ha a lazaság megbízhatóan és pontosan számszerűsíthető. A lazaság jelenlegi mértékeit nem minden esetben hasonlították össze az aranystandarddal, és amikor igen, úgy találták, hogy túlbecsülik a lazaság értékeit. Ez a lágyrész deformációjának tulajdonítható. Következésképpen a lazaság nem invazív mérése jobb pontossággal és megismételhetőséggel hasznos lenne klinikailag és a kutatási szektorban. Ebben az áttekintésben a lazaság jelenlegi klinikai méréseit kritizálják, a lazaság mértékének kritériumait azonosítják, a térd lazaságának három elméleti modelljét vázolják fel. Ezek közé tartoznak a kontaktus, a halmozott paraméter és a végeselem modellek, különös tekintettel az alkalmazhatóságra, az erősségekre és a korlátokra. A hosszú távú cél egy olyan modell és módszer kifejlesztése, amely képes megkülönböztetni az alanyokat a lazaság spektruma mentén, és megérteni a megváltozott ízületi integritás funkcionális következményeit. Ez lehetővé tenné az ízületek egészségének javítását célzó klinikai beavatkozások alapos vizsgálatát, és értékes kutatási eszközt biztosítana az ízületi sérülések, a gyógyulás és a degeneráció tanulmányozásához.
