egyházunkban Jézus hét jelére reflektáltunk János evangéliumában. Most pedig aláírjuk a harmadik számot, a sánta meggyógyítását a jeruzsálemi Bethesda tavánál (lásd János 5:1-20). Azt a feladatot kaptam, hogy tanítással vezessem be a jelet, biztosítsak némi hátteret, áttekintést vagy beszámolót adjak a szakasz főbb jellemzőiről stb. A későbbi üzenetek ezután különböző nézőpontokból tükrözik a jelet, például annak jelentését vagy használatát az ima, a tanítványság, a kapcsolatok vagy a küldetés tekintetében.
ahogy készültem az üzenetre, szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem igazán értem a részt; furcsának tűnt számomra. Természetesen sokszor olvastam a múltban, sőt prédikáltam is róla, azt hiszem. De most, hogy rátértem, zavarónak találtam, szokatlan, kihívást jelent.
és sokan így tettek a gyülekezetben. Az üzenet után volt egy rövid Q&ülés, és a nép kérdéseket vetett fel a szakasz értelmezésével kapcsolatban. Egy ember füstölgött, miközben prédikáltam, mert nyilvánvaló volt, hogy tévedtem! Nagyszerű időszak volt a vita és a folyamatos elmélkedés. Szeretem, hogy a Szentírás még frissen szólhat hozzánk, és hogy mi, mint egyház, megvitathatjuk és megvitathatjuk értelmünket, és mélyebben megérthetjük azt, amit Isten mond nekünk az Ő Igéje által. Eszembe jut egy mondás, amelyet John Robinsonnak tulajdonítottak, az egyik zarándok pásztornak, hogy ” Istennek még több világossága és igazsága van, hogy kitörjön számunkra az ő szavából.”
és valami más is történt, miközben ezt az üzenetet prédikáltam: váratlan humor. Nem terveztem néhány dolgot, amit mondtam; csak megtörtént. És a prédikátor és a gyülekezet közötti dinamikában valami felébredt,és együtt vittek minket.
itt egy finom vonal figyelhető meg. Azt hiszem, ha megpróbáltam volna szórakoztató lenni, akkor leesett volna. Ez nem volt a szándékom része. Nem bánom a humort, sőt, gyakran értékelem is. A prédikátor szándéka azonban soha nem az, hogy felhívja magára a figyelmet, hanem hogy hirdesse Jézus Krisztust.
másrészt örültem, hogy az üzenet úgy ment, ahogy. Azt hiszem, ez segített életre kelteni a történetet, mélyebben beágyazni az emlékezetbe, kiemelni valamit, ami ismeretlen azok számára, akik már hallottak róla.
a prédikálás kemény munka, soha véget nem érő kihívás, és azt remélem, hogy mindig hűségesen közlöm azt az üzenetet, amelyet abban a részben hallok, amelyet tanulmányozok. Az, hogy az emberek Isten Igéjeként fogadják el, nem valami prédikátor hatalmában van, hanem valami, amiért csak imádkozhatunk. De szórakoztató, kifizetődő, amikor érezzük, hogy a szellem újra szól az ő szaváról, itt és most, a mi időnkben és helyünkben.
ha érdekli, itt hallgathatja meg az üzenetet.
