a hallgatói tudásigénylések tipikus termése.
tudom, hogy a Plútó nem bolygó.
tudom, hogy a harkályok fát csipegetnek.
tudom, hogy New York és Washington DC nyáron párás.
tudom, hogy a szemtanúk memóriája megbízhatatlan.
tudom, hogy múlt szombaton lefutottam egy félmaratont.
tudom, hogy élek.
az I. ének első sorát Dante Isteni színjátékából ismerem eredeti nyelvén.
tudom, hogy a tűz meg fog égni.
tudom, hogy 2 + 2 = 4 mindig.
ismerem Tae Kwon Do-t.
tudom, hogy az emberi természet nem változik túl sokat.
tudom, hogy a Föld kerek.
tudom, hogy sejtekből állok.
tudom, hogy azt kívánom, bárcsak több időm lenne olvasni ebben az évben.
tudom, hogy nagyon éhes vagyok.
tudom, hogy az ég kék.
tudom, hogy ember vagyok, és a nevem Ella
és itt van a saját felajánlásom—egy mantra, amely hamarosan nagyon ismerős lesz a TOK hallgatóim számára:
tudom, hogy “a térkép nem a terület.”
szándékunk, hogy a tanulók ötleteit pontosan rögzítsük, és minden nevüket időben közzétegyük a következő órára. Több TOK pont készül. Ez a gyakorlat egalitárius, mivel mindenki tiszteletben tartja ötleteinek minőségét, és csak jó ösztöndíj a megfelelő hitelt adni. A tanár kedvenc tudásigényének hozzáadása a TOK küldetésben rejlő folyamatos tanár/diák partnerséget idézi elő.
az egész TOK osztály ötleteinek visszatérő feltörekvő tényezője, hogy mi, mint diszkurzív társadalmi mikroközösség, teljes egészében nézve, sokkal jobban teljesítünk a komplex ötletekkel való küzdelemben, mint bármely adott egyén, még a hagyományosabb osztályok akadémiai vezetőinek tekintett hallgatók is. Ez a társadalmilag megosztott megismerés ereje―egymástól való tanulás.
