a szakmai egyenlőtlenség Dél-Koreában atipikusan magas a fejlett országok között. Ez a fajta egyenlőtlenség látható a dél-koreai bérszakadékra, a foglalkoztatási rátákra, a foglalkozási szegregációra és a szülői szabadságra vonatkozó statisztikákban.
bér gapEdit
2001-es cikkükben Monk-Turner és Turner arról számoltak be, hogy “minden más egyenlő, a férfiak 33,6% – ról 46,9% – ra keresnek többet, mint a hasonló képességekkel rendelkező nők.”2017-ben az OECD Koreát az összes OECD-ország utolsó pozíciójába helyezte a nemek közötti bérszakadék tekintetében, ez a helyzet nem javult azóta, hogy az OECD először közzétette ezt a rangsort 2000-ben. A nemek közötti bérszakadék Koreában 34,6%, míg az OECD átlaga 13,1%. A különbség 7% – kal javult 2000 óta, bár a javulás üteme lassabb volt, mint más OECD-országokban. A koreai nemek közötti bérszakadékot “a legrosszabbnak” nevezték… az iparosodott országok között.”Korea a The Economist által 2020-ban közzétett üvegplafon-indexen a nyolcadik egymást követő évben a legalacsonyabbat rangsorolta. Az üvegplafon indexet az ország teljesítménye határozta meg kilenc mutató alapján, mint például a bérszakadék, a munkaerő részvétele, az idősebb munkahelyeken való képviselet, a fizetett szülési szabadság stb.
EmploymentEdit
a nők általában alacsony fizetésű, nem rendszeres munkát töltenek be, és kevésbé valószínű, hogy magasabb vezetői pozíciókba kerülnek a munkahelyen; a nők foglalkoztatási lehetőségei azonban Dél-Koreában az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedtek. A koreai háború előtt a nők foglalkoztatási aránya kevesebb mint 30% volt. Az OECD 2018-as koreai gazdasági felmérésében a nők foglalkoztatási rátája 56,1% körül volt, ami az összes OECD-ország átlaga (59,3%) alatt van. A férfiak foglalkoztatási rátája 75,9%, ami valamivel magasabb, mint az OECD átlaga (74,7%).
Patterson és Walcutt 2013-as tanulmányukban megállapították, hogy a nemek közötti egyenlőtlenség a munkahelyen “a jogi végrehajtás hiányából, a gyenge büntetési rendszerből, a status quo nők általi hallgatólagos elfogadásából, a hagyományos koreai gondolkodásmódból eredő szervezeti kulturális kérdésekből, amelyek lehetővé teszik a nemi megkülönböztetést, és sok vállalat általános ismerethiányából ered az EO szabályozásával kapcsolatban.”
a nők társadalmi és családi elvárásai mellett az OECD jelentése kifejti, hogy ” a nők hajlamosak visszavonulni a munkaerőből, miután gyermekeik vannak, részben a magas színvonalú koragyermekkori oktatási és gondozási intézmények hiánya miatt.”Az 1970-es és 1980-as években a nők a családalapítás nagyon korai szakaszában hagyták el a munkaerőt.”Jelenleg később hagyják el a munkaerőt, általában közvetlenül terhességük előtt vagy alatt. May megjegyzi, hogy ez a tendencia a nők növekvő pénzügyi függetlenségének tudható be.
a Világgazdasági Fórum szerint Dél-Korea a 124. helyen áll a világ 149 országából a nők gazdasági részvétele és lehetőségei tekintetében. A nők gyakran szembesülnek a házassági állapotukkal kapcsolatos kérdésekkel, vagy hogy terveznek-e gyermekeket, amikor egy állásra jelentkeznek, sőt olyan javaslatokkal is felkérik őket, hogy a férfiak által dominált területeken végzett munkák nem megfelelőek számukra.
az OECD-országok közül Dél-Korea vezet a legnagyobb, 35 százalékos bérszakadékkal,míg az OECD átlagos bérszakadéka 13.8%, és az ország üvegplafonja kiterjed mind a vállalati igazgatóságokra, mind a vezetői szerepekre.
foglalkozási szegregáció
a nők foglalkoztatási rátájának emelkedése ellenére a Koreai munkaerő még mindig erősen szegregált nemek szerint, amelyet a teljes munkaidős foglalkoztatás nemek aránya és az ipari különbségek jellemeznek. 2017-ben Koreában a nők a teljes munkaidőben foglalkoztatott népesség 39,5%-át tették ki, szemben a nemek 62,7% – os részarányával a részmunkaidős foglalkoztatásban. A nők viszonylag magas részmunkaidős foglalkoztatási rátája részben a hagyományos konfuciánus Ideáloknak tulajdonítható nemi szerepek Koreában, ahol a nőktől elvárják, hogy vállalják a családi feladatok és a gyermekgondozás felelősségét. A részmunkaidős foglalkoztatás lehetővé teszi a szakmai és a családi élet összeegyeztetését, különösen a nők esetében, amint azt az OECD foglalkoztatási kilátások 2002-es elemzése is kifejti.
a teljes és részmunkaidős foglalkoztatási arányok különbségei mellett A nemek közötti egyenlőtlenség Koreában az ipari szegregációban is megnyilvánul. Egy 1994-es cikkben Monk-Turner és Turner megfigyelték, hogy “a gazdálkodás és a termelés az összes női munkavállaló 66,3% – át emésztette fel”, és “az összes nő további 29% – A irodai, értékesítési vagy szolgáltatási munkásként dolgozik.”2017-ben a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet statisztikái szerint a mezőgazdasági ágazat foglalkoztatása mind a férfiak, mind a nők esetében körülbelül 5% – ra csökkent; a női munkavállalók 82,1% – a a szolgáltatási szektorban koncentrálódott, 11,5% a feldolgozóiparban és 1,4% az építőiparban, szemben a férfiakkal, akik 61,9% – kal a Szolgáltatásokban, 20,8% – kal a feldolgozóiparban és 11,2% – kal az építőiparban. Két évtizeden belül, eltekintve attól a nemzeti tendenciától, hogy mind a férfiak, mind a nők esetében az ágazatok elmozdulnak a mezőgazdaságtól, a női dolgozó népesség továbbra is erősen csoportosul bizonyos iparágakban, míg úgy tűnik, hogy a férfiak esetében ez a minta nem érvényes. Továbbá az OECD 2018-as koreai gazdasági felmérésében megfigyelték, hogy a vállalkozói szférában “a női vállalkozók az alapvető megélhetési ágazatokban koncentrálódnak, mint például az egészségügy és a szociális jólét, a szálláshelyek és éttermek, az egyéb személyes szolgáltatások és az oktatási szolgáltatások, részben tükrözve a finanszírozáshoz való korlátozottabb hozzáférésüket és oktatási hátterüket.”
Szülői szabadság
bár Dél-Korea 12 hét szülési szabadságot kínál, és az OECD-országok közül a leghosszabb fizetett apasági szabadságot az 53.héten, a szabadság kivétele rendkívül népszerűtlen és nem hivatalosan nem ajánlott a koreai vállalatokon belül, ami a nőket gyermek születése után kiszorítja a munkahelyről. Ennek eredményeként a dolgozó szülők – különösen az anyák – viszonylag kevés támogatást kapnak a gyermekneveléshez. A szülői szabadság állami finanszírozása, valamint a gyermekgondozási programok fejlesztése lassan teret nyert Dél-Koreában, ahol a gyermekgondozás és gazdasági ágazata túlnyomórészt magánkézben volt.
