… a hátsó diszlokáció általában nem a leggyakoribb kezdeti sérülés azoknál a betegeknél, akiknél visszatérő hátsó instabilitás jelentkezik. 25,26 a posterior instabilitás legritkább esetei azok, amelyek atraumatikusak, és ez a fajta sérülés hajlamos a generalizált szalagos lazaságú betegeknél. Fokozatosan fájdalom és instabilitás érzése alakul ki ezeknél a betegeknél. A tünetek csak kezdetben lehetnek magasabb keresleti tevékenységekben vagy provokatív pozíciókban; a tünetek enyhülése azonban instabilitáshoz vezethet a mindennapi élet tevékenységei során. A posterior instabilitás egyéb okai közé tartozik a túlzott glenoid vagy humeralis retroverzió, 28,41 glenoid hypoplasia, 28,37,38 és a chondrolabral elszigeteltség elvesztése. 33 jelenleg azonban nem ismert, hogy a glenoid csontos változások, például a retroverzió megelőzik-e a hátsó instabilitás kialakulását, vagy maga az instabilitás okoz-e csontos változásokat. A hátsó váll instabilitásában szenvedő beteg leggyakoribb panasza az Általános vállfájdalom vagy fájdalom mélyen a váll hátsó részén. 25,43,54 a fájdalmat gyakran kíséri csökkent sportteljesítmény és / vagy erőtlenség. 9,30,57,66 konkrétan a betegek leírhatják a csökkentett fekvenyomás kapacitást, az azonos számú fekvőtámaszok képtelenségét és az Általános csökkent sportteljesítményt. Mivel a klasszikus panasz a fájdalom és a tevékenységek csökkentése, a hátsó váll instabilitással rendelkező beteg gyakran összetéveszthető a kimeneti ütközéssel, a bicepsz problémákkal vagy a myofascialis diagnózisokkal. A fiatal beteg (általában \ 30 éves korig) több homályos váll panaszok és a sporttörténet, hogy támogassa a lehetséges sérülés, ez hárul az orvos, hogy zárja ki a hátsó váll instabilitás, amíg másként nem bizonyított. A hátsó váll instabilitásban szenvedő betegek leírhatják azt a képességet is, hogy “önként” subluxálják glenohumeralis ízületeiket utólag. Az önkéntes glenohumerális instabilitás két típusát írták le: önkéntes pozicionális és önkéntes izom. 43 gyakori visszatérő posterior instabilitás esetén az önkéntes helyzeti instabilitást a provokatív helyzetben történő subluxáció (hajlítás és belső forgás) határozza meg. Azokat a betegeket, akik pozícionálisan (hajlítás és belső rotáció) képesek reprodukálni instabilitásukat, nem szabad kizárni a műtéti kezelésből. 16 továbbá ezeket a betegeket nem szabad társítani azokkal, akiket önkéntes szándékos instabilitásnak lehet besorolni, mint egy többirányú instabilitási betegnél. Ennek az az oka, hogy ezt a PHE – nomenont tanult eseménynek tartják, és hogy a positional posterior instabilitást mutató betegek valójában nem szeretik a képességüket, hogy az ízületet posteroinferior irányban szubluxálják. Ezzel szemben az önkéntes izom (vagy szokásos) instabilitás akkor fordul elő, amikor a kar adduktált (nem – függő) helyzetben van, és inkább a szalagos lazaságra vagy a mögöttes izom egyensúlyhiányra utal, nem pedig a valódi hátsó instabilitásra. Az önkéntes izom instabilitásban szenvedő betegek általában nem jó jelöltek a műtéti kezelésre, mivel nem képviselik a visszatérő hátsó instabilitás valódi spektrumát. 43 a váll hátsó instabilitásának gyanúja esetén elengedhetetlen az alapos fizikai vizsgálat, különösen azért, mert sok beteg csak homályos tüneteket ír le, amelyek nem specifikusak a hátsó váll instabilitására. Mindkét vállat meg kell vizsgálni, és meg kell jegyezni minden nyilvánvaló diszlokációt, aszimmetriát, rendellenes mozgást, izom atrófiát, duzzanatot, valamint a lapockaszárnyat és a követést. A diagnózis kulcsa a hátsó instabilitás tüneteinek kiváltása a klinikán, amelyek később megerősíthetők az érzéstelenítés alatt végzett transzlációs vizsgálat során. 12 a vizsgálat során gyakori a tapintás érzékenysége a hátsó glenohumeralis ízületben. 43 ami a mozgástartományt illeti, míg a posterior instabilitásban szenvedő betegeknél néha megfigyelhető a külső forgás növekedése és a belső forgás enyhe elvesztése, a mozgástartomány vizsgálata ezeknél a betegeknél leggyakrabban normális és szimmetrikus. 15 Ezzel szemben a szubjektív félelem a hátsó instabilitásban nem gyakori, kivéve bizonyos posteroinferior provokatív fordítási tesztelési manőverek végrehajtása során, az alábbiak szerint. 60 az instabilitás mértékének és irányának meghatározásához bizonyos provokatív manővereket lehet végrehajtani. A bunkó teszt, 6 A Kim teszt, 34 a hátsó stresszteszt, 52 és a terhelés-és váltásteszt 17 mind gyakori vizsgálatok a hátsó instabilitás szempontjából. A bunkó tesztet úgy végezzük, hogy a vizsgáztató az érintett váll mellett áll, az egyik kezében a könyökét, a másikban a disztális kulcscsontot és a scapularis gerincet fogja meg. Miután a kart behajlított és belső elforgatott helyzetbe helyezte, a behajlított könyököt hátra tolják, míg a vállövet elöl tolják. A teszt pozitív, ha a fájdalommal járó hirtelen rángatózás akkor következik be, amikor a szubluxált humerális fej a glenoid fossa-ba költözik (3.ábra). A visszatérő posterior instabilitás másik hasznos tesztje A Kim-teszt, amelyet ülő beteggel és karral hajtanak végre az elrablás 90 milliméterében. A vizsgálat elvégzéséhez a klinikus egyik kezével megragadja a beteg könyökét, míg másik kezével a klinikus axiális terhelő erőt alkalmazva megragadja a beteg proximális karjának oldalirányú aspektusát. Miközben a beteg karját 45-re emeli, a klinikus lefelé és hátulsó erőt fejt ki a felkarra. A hirtelen fellépő fájdalom pozitív tesztet jelent. 34 a pozitív Kim-teszt és a jerk-teszt kombinációja 97% – os érzékenységet mutatott a posterior instabilitásra (4. ábra). 34 a hátsó stressztesztet ülő helyzetben is elvégzik a beteggel. A lapocka mediális határának stabilizálása közben a vizsgáztató szabad kezével hátsó erőt fejt ki a karra, miközben azt 90 db-os előre hajlított, adduktált és belsőleg elforgatott helyzetben tartják. Pozitív teszt történik subluxációval vagy diszlokációval a beteg fájdalmának vagy félelmének reprodukciójával. A terhelési és eltolódási tesztet a beteg hanyatt fekve és a tünetekkel járó karral lehet elvégezni az előre hajlítás és abductio körülbelül 20 nap alatt. A humerális fejet ezután terhelik, miközben az elülső és a hátsó feszültségeket alkalmazzák. A fordítás iránya és mennyisége ezután osztályozható. A felkarcsont túlzott inferior transzlációja a glenoidon gyakran a 23,25 hátsó subluxációval jár, és kétirányú vagy többirányú instabilitást jelezhet, ha az inferior sulcus teszt reprodukálja a beteg tüneteit. A sulcus tesztet úgy végezzük, hogy a beteg ülő helyzetben van, a kar pedig semleges helyzetben van. A klinikus megragadja a beteg könyökét vagy csuklóját, és lefelé húzza a vállát, miközben megfigyeli a sulcus (depresszió) oldalirányú vagy alacsonyabb szintjét az akromionnál. Ha jelen van, ez a sulcus alacsonyabb szintű glenohumerális instabilitásra utalhat. 1-3, 25 sima röntgenfelvétel a hátsó instabilitásban általában normális, bár az axilláris röntgenfelvételt meg kell vizsgálni a csontváltozások szempontjából, különös tekintettel a hátsó változat növekedésére. Időnként fordított Hill-Sachs elváltozás látható, ami egy korábbi posterior instabilitási eseményre utalna. Az axilláris röntgenfelvételek szolgáltatják a legtöbb információt a posterior diszlokáció vagy subluxáció diagnosztizálására vonatkozóan, beleértve a humerális fejnek a glenoidhoz viszonyított diszlokációjának irányát és mértékét, a humeralis fej kompressziós frac – k jelenlétét és méretét, valamint a posterior glenoid perem defektusokat és a megnövekedett glenoid retroverzió kapcsolódó potenciálját. A számítógépes tomográfia hasznos a csontszerkezetek vizualizálásában, és felhasználható a glenoid hypoplasia, a glenoid csontvesztés és/vagy a glenoid retroverzió értékelésére (5.ábra). A mágneses rezonancia képalkotás és a mágneses rezonancia arthrography (mra) lehetővé teszi a hátsó labrum és a kapszula, valamint az alsó és hátsó capsulolabral komponensek, a bicepsz horgony, a rotátor mandzsetta és a rotátor intervallum megjelenítését, amelyek felhasználhatók a diagnózis és a sebészeti kezelés tervezéséhez (6.ábra). Az elülső instabilitáshoz hasonlóan a hátsó instabilitás is társulhat a kapszula behelyezésének sérülésével a felkarcsonton (az hátsó humerális avulziója…
