május, aki szintén az alapító Organic Weapon Arts Chapbook Press, már elfoglalt beszéd, olvasás, interjúk, és részt irodalmi események, mint például a közelmúltban AWP konferencia Seattle-ben. Elkerülhetetlenül felmerül Detroit pénzügyi válságának kérdése. “Sokat gondolkodtam azon, hogy a költészet nagyjából az egyetlen olyan művészeti forma, amelyben a gyakorlókat rendszeresen felkérik arra, hogy elmagyarázzák, hogy művészetük megoldja-e a társadalom bajait” – mondja Mall a Kenyon Review-nak adott interjújában:
még soha nem láttam vagy hallottam olyan interjút Jack White-tal, amelyben azt kérdezték volna tőle, hogy a “Ball and Biscuit” gitárszólója hogyan gyógyítja meg a rákot és távol tartja a zombi apokalipszist. Egyszer aggódtam ennek a paradigmának a méltányossága miatt, de kezdem úgy tekinteni rá, mint a tisztelet kifejezésére. Az, hogy az emberek folyamatosan azon gondolkodnak, hogy a költészet hogyan változtatja meg a világot, úgy tűnik, azzal az implicit feltételezéssel kezdődik, hogy képes. Azt hiszem, már így is van, de nem abban az egyedülálló azonnali módon, amelyet úgy tűnik, hogy egyesek követelnek az irodalom létrehozásának igazolására. Ez egyike a sok emberi törekvésnek, amelyek együttesen segítenek abban, hogy az elménket átgondoltabb eszközökké javítsuk.
a művészet, legyen szó költészetről, zenéről, szobrászatról, bábjátékról—mindez inkább személyes, mint globális szinten inspirálja a változásokat. Ez azért fontos, mert az egyén az egész. A művészet alkotása azt állítja, hogy az emberek összekapcsolódnak, az ötletek összekapcsolódnak, a múlt és a jövő összekapcsolódik ebben a pillanatban. Eközben a szegények kizsákmányolása, drón sztrájkok, amelyek több száz gyermeket ölnek meg, rabszolgaság, népirtás, földlopás—ezek mind olyan cselekedetek, amelyek attól függnek, hogy meggyőzik-e az általában jó szándékú emberek nagy csoportjait arról, hogy “ők nem mi vagyunk. Dean Young egyszer azt mondta: “az emberi tudat legmagasabb teljesítménye a képzelet, a képzelet legmagasabb teljesítménye pedig az empátia.”A költészet, minden más művészettel együtt, az empátia tanításának és kiterjesztésének eszköze. Az erőszak és az igazságtalanság nem képes elviselni az empátiát.
Jamaal May olvashatja és ünnepelheti a Hum elindítását az 5 Elements galériában Detroitban április 9-én és a Massachusetts Poetry Festivalon a Peabody Essex Múzeumban 10:30-kor május 4-én (a Bartlett galériában).
ha április közepén New Yorkban tartózkodik, a következő eseményeken láthatja Jamaalot:
a LouderARTS projekt az E. 13. utca 13. bárjában, április 14-én 7:00 órakor
a Sidewalk Cafe, East Village 7:00 órakor április 15-én
Sarah Lawrence Főiskola, este 7: 00. április 16-án
az NYU Lillian Vernon kreatív írók háza, 5: 00 délután. április 18-án
fiú tető zsindely
csatorna ragasztva a sípcsont és az alkar
threading szögesdrót keresztül nadrág hurkok.
fiú egy biztonsági csap-összekulcsolt
Fürdőlepedő egy köpeny
tucking exacto kést zokni.
fiú sziklákkal. Fiú
egy fém rács egy pajzs.
fiú gyám
démon és hibátlan bőr.
fiú a redőnyös kerületben,
összetört fiolák gyára,
zöld és barna üveg.
fiú egy apró hang
és görbe kurzív kézírás,
hajlított körmök egy tasak,
fém villogó guberált bit,
fél nyak nyakkendő
kötött körül a homlokát
nyomja a tűzvédelmi ajtó széles.
Boy with a boy living
a boy in the boy ‘ s head
ritka forgalmat figyel
egy raktár ablakából
és feljegyzi, hogy
felüljáró festék hol rejti el a rozsdát,
ahol a cián buborékok fel
egy patchwork of pock
és omladozó betegség,
egy tolvaj a híd testében
nem lát, de tudja, hogy
holnap jön
lenyelni a dalát.
Masticated Light
a Kresge Eye Center várótermében
ujjaim nyomon követik a hajtogatott pénz körvonalait
és tudom, hogy a kétszázötven Dollár ott
kétszáz negyvenötből áll, amit nem engedhetek meg magamnak, hogy költeni
de egy nyugodt hangra költök, amely megmagyarázza
hogyan lehet megjavítani. Ehelyett a legally blind
és a nothing can be do szavak azt jelentik, hogy
a hét hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy szemet hunyok a világ előtt,
figyelve, hogy ez milyen könnyen válik azzá.
a hazafelé tartó lámpaoszlopok
a legvékonyabb lándzsák, amelyeket valaha láttam, egy sor szemetes
eldobott háborús dobokká válik, és a fogak
a szembejövő teherautó szájában
át akarnak tépni rajtam. Néhányan
mindig azt akarja, hogy lenyeljék.
az utolsó dolog, amit az orvosom mondott, mielőtt elvesztettem
a biztosításom az volt, hogy egy látásszakértő
arról, hogy a fény hogyan küzd és hajlik
a deformált szaruhártyámon keresztül.
a vizsga előtt soha nem csuktam be a jobb szemem
és néztem, ahogy a világ olvadó akvarellré válik
a bal oldalon. Mielőtt egy orvos lövés fény
a rángatózó dolog, mielőtt rájöttem
milyen kevés fény tudtam kezelni, soha
gondoltam sok a fiú, aki karmos felém
láttam a fényvisszaverő háló cipője,
a likőr üveg dobta egy ív
még mielőtt összetört a lábam, és én zavarban vagyok
milyen éles a szemem, milyen ügyes a testem,
végtagjaim zárják a távolságot—milyen könnyen birtokoltam
az arcát, a félelmét, és visszavertem a könnyeket—
mindez az enyém. Nem akarok emlékezni a
szemére, amely a válla fölött pillantott közvetlenül
előtt, úgy vonszoltam, mint egy gazellát a fűbe
ez egy kavicsos és üveges szakasz volt
egy italbolt előtt. Milyen könnyen válik ez azzá.
egy függőhídon becsukom a rossz Szemem
és ez olyan, mintha egy pisztolyon keresztül céloznék;
még a jó szem is csak annyira jó, amennyire egy optometrista bármilyen üveg
képes formálni. Nézem sundown
lesz egy száj. Széles és fekete torkú,
felemészti a látképet és minden tükröződést.
szarvak nőnek ki a sziluettemből
hullámzó sötét, sötét, sötét a víz ködével szemben
és megpróbálom azt a szörnyet
ember alakúvá formálni.
tiszta
egy kör alakú rúd túlnyúlása által elrejtve
fekszik egy ember, aki látta a pohár alját.
senki sem lehet láthatatlan,
még én sem, az ingem szépen megnyomva,
egy másik ember, aki látta a pohár alját.
a scotch minden örvénye közelebb kerül a peremhez.
még az ingem sem marad rendben és nyomva,
a nyakkendőm összeszorult és biztonságos. Arra vár, hogy kibogozzon.
minden korty scotch közelebb hoz egy peremhez
minden nap cseppek gördülnek le a szétnyílt ajkaim sziklájáról.
a nyakkendőm összeszorult és biztonságos, várom, hogy kibomlik,
várom, hogy az alvásba kerüljön—az ízületek fájnak és beszélnek.
nap leesik egy szikláról. Az ajkam része,
nyáladzom a csizmától és a saroktól származó horzsolásokon és zúzódásokon.
amit kiöntök, beszivárog, csatlakozik a padlóhoz,
a fejre tett egyenes lövésekről beszélve.
én minden dulakodás és zúzódások alig gyógyult.
egy fecske whisky nem fojtja el a kérdéseimet.
még egy lövés nem fog kiverni a fejemből.
miért öltözöm ilyen gondosan?
lenyelni whisky? Megfullad a kérdések?
miért olyan felkészült szakáll, olyan szép együttes?
miért kell ezt óvatosan öltözni?
miért kell egy borotvát áthúzni a szakáll
árnyékán, előkészíteni, összeszerelni, szépen
kötni egy hurkot, amelynek nincs eleje vagy vége, csak
zavarónak lenni, egy húzott, borotvavékony árnyék,
elrejtve egy kör alakú rúd túlnyúlásával.
jön vissza az Ön számára
ma este a dagály nyúlik ki. A
fecskendőket és üvegszilánkokat összegyűjtjük.
héjak és kövek, amelyekre nincs szükség
reggelig marad hasító strand.
egy hónap alatt elfelejted ezt a hangot
majd emlékszel rá egy kifutópályán, várva
hogy a füled felpattanjon. Pittsburgh-ben
egy kád túlcsordul és leforráz egy öntödét
míg egy fiatal séf valahol megfojtja
a tüzet, mert elvesztette az uralmát felette.
egy kertben egy fiú megtanulja a bumerángot
nem jön vissza hozzád, csak a tartózkodási helyed;
ha máshol kellene lennie, amikor visszatérek
lehet, hogy Elveszett, twirling ki a kilátás, míg
kipufogó siet egy busz Michigan
siet egy csokor utas egy repülőtér
a kihagyott. Egy kar karcos piros.
egy cipzáras tasak tele kúrák. Egy rabja
aki nem tudja abbahagyni a szedést az arcán
varasodás az ujjak között
az út hátralévő részében. Nézed őt
miközben simogat egy tehén a nyakláncon, amelyet feltűztem
Oregonban. Egy pár tizenéves túl ijedt
hazafelé elaludni figyelte dawn,
a Csendes-óceán jön a partra, hogy visszaszerezze a remete rák
találni csak a héj, mozdulatlan, ahol nyugszik.
Macrophobia: félelem a várakozástól
szeretem a túl sok nőt nem a legjobb bevezető
egy beszélgetéshez, amely véget ér
azzal, hogy először mondom neked, hogy szeretlek
. És lehet, hogy ez nem
a legjobb első randevú téma. Tudom ezt,
de ugyanúgy tudom
tizenkét éves én tudtam, hogy a petárda
a kezemben egy tompa robbanás lesz
elveszett a fűben, ha túl hamar elengedem-
azt kérdezem, hogy olyan vagy-e, mint én.
túl hamar elengeded? Jobban félsz
attól, hogy a kezed hamuval borított
, mint attól, hogy rosszul időzíted?
ez hülyeség, de alig vártam, hogy
mindent elmondjak neked
az idegenről, aki miután
borsmentát nyomott a fogaimra a nyelvével,
azt mondta nekem, hogy soha nem akarja elhagyni
a hallgatási tartományomat.
ez sokat jelentett jön egy vándor
aki soha nem kell hallani újra;
én lefoglalt egy repülőgép, amely már felszállt
amikor egy hang szólít a nevemet a PA
emlékeztetett arra, hogy nem engedheti meg magának, hogy várjon egy későbbi járat,
és azóta, már kíváncsi
milyen kifutópálya én habozás hivatkozhat a következő,
vajon rossz volt-e az időzítés
hogy végre megkérjem azt a táncot, amit megígértem
miután már egy forgó testté váltál
és ideges kéz öntötte rumot
valaki más cipőjére? Értem, beteg lettél
az életedből, mint egy töltött fegyver –
minden nap velem egy újabb hangtűz. Ez a várakozás
egyikünk számára sem idegen. Ez a várakozás egy barát
hasító vakok, keresi a közhelyes egy apa.
ez egy zárt szekrény
ajtajához nyomott láb. Egy lány áll sorban az esőben
két koncertjegyet tartva, és ez a
zörget minket, a
utáni tér kérdőjel. Vérkép és CT.
milyen ember néz szembe egy kivégzőosztaggal
anélkül, hogy végül vágyakozna egy kimeneti sebre.
ez hülyeség, de féltem elmondani neked
a vacsorán keresztül folyamatosan babráltam a telefonommal
mert lenyűgözött
hogy minden alkalommal, amikor megpróbáltam beírni a szerelmet,
hiányzik az o, és helyette megütök.
élek te egy hiba, hogy oly gyakran,
kíváncsi vagyok, ha ez nem
amit már igazán akartam mondani.
azt akarom mondani, hogy türelem van a központban
minden tűzijáték hallom bloom
az erkélyemről, jelezve a végét
egy Tigers játék, de nem látom őket.
a második emelet nem elég magas. Felhők
a magasabb épületek felett villognak,tükrözve
fényüket, ezért ma este inkább ezt fogom nézni.
csinálj egy estét belőle. Egy vacsora időpontja
magammal és egy tál kézzel készített guacamole
a Honey Bee Market-től, és ezúttal
várni fogok
hogy kiderítsem, hogy egy, csak egy,
elég magas lehet-e ahhoz, hogy lássam felrobbanni.
Jamaal Mayről
Jamaal May 1982-ben született Detroitban, Michiganben, ahol állami iskolákban tanított verseket, és szabadúszó hangmérnökként dolgozott, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Four Tops, az utolsó költők és a Dead Prez. Első könyve, a Hum, 2012-ben megkapta az Alice James Books Beatrice Hawley-díját, az American Library Association nevezetes Könyvdíját, valamint egy NAACP Image Award jelölést. Egyéb kitüntetések közé tartozik a Spirit of Detroit díj, a 2013-as Indiana Review Poetry Prize, valamint a Cave Canem, a Frost Place, A Bread Loaf Writers Conference, a Stadler költészeti központ a Bucknell Egyetemen és a Kenyon College, ahol 2014-2016 Kenyon Review Fellow-nak neveztek.
a legújabb versek megtalálhatók a The Believer, The New Republic, Poetry, New England Review, Poetry Daily, Best American Poetry 2014 és az antológia kérjük, bocsássa meg ezt a verset: 100 új vers a következő generációnak (Viking/Penguin, 2015). A legújabb próza online jelenik meg a Poets and Writers magazinban, valamint a Poetry Foundation-ben. Detroitból Jamaal fiatal írókat mentorál, a Vermont College of Fine Arts MFA programjában tanít, és Tarfia Faizullah költővel együtt irányítja az Organic Weapon Arts Chapbook és Video sorozatot.
Jamaal May munkájával kapcsolatos további információkért látogasson el a weboldalára. Nézze meg a Chapbook sajtó Organic Weapon Arts honlapján. Jamaal verses videóira feliratkozhatsz a youtube csatornáján
